Top hírek ma
Orbánék korábban elkaszálták az üzletet, most viszont úgy tűnik, hogy a Tisza-kormány zöld utat adott neki. Bár a Sameday néhány napja még felszámolásról beszélt, most a
Bár szóvivőként Paczolay Máté nem volt túlságosan bőbeszédű, most tartalomszolgáltatásba kezd.
Miközben a világban ma több fegyveres konfliktus zajlik, mint a második világháború óta bármikor, a Global Peace Index szerint egy maroknyi ország továbbra is kiemelkedik
Novodomszky Éva imádja a civil munkáját Szicíliában, volt párjával csinálják közösen a vállalkozást.
Van település, ahol már annak is örülnének, ha az Orbán-kormány által elvont pénzeket megkapnák – derül ki a HVG összeállításából, amelyben arra kerestük a választ, mekko
Velkey György László bejelentette azt is, hogy a tárca intézkedett az egyedi döntésen alapuló diplomata-útlevelek visszavonásáról.
Bródy Dánielnek törlesztenie kell a büntetését, és még két évig büntetőfelügyelet alatt áll.
Érdemes a mindennapi étrendbe beiktatni ezeket a tápanyagokat.
Vannak olyan apró jelek, amelyek többet elárulnak rólad, mint gondolnád
A közétkeztetési óriás tulajdonosát és egyik igazgatóját az óbudai korrupciós ügy részeként állították elő.
Vázoljuk, hogy miért nem ildomos túlzottan levágni a kanyarokat és kiszélesíteni a pályát Le Mans-ban, ahol a BMW négymotoros brutális M-es erőgépével is testközelből ism
Magyar Péter ma reggel sajtótájékoztatót tart, amelyen állítása szerint az "az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugságáról" lesz szó. A miniszerelnök pénteken azt is beje
„Gyors és halálos kinetikus csapás” végzett a venezuelai drogkartell vezetőjével.
Egy nemrégiben publikált tanulmány szerint az emberek többsége hajlamosabb az óramutató járásával ellentétes irányba fordulni, amikor szabadon mozog. A Tokiói Egyetem kut
Most hozták nyilvánosságra a felvételt a tavaly szeptemberben történt lövöldözésről.
Orvoshiány, várólisták, lyukas kassza – noha a német egészségügy GDP-arányosan is sokkal több pénzből működik, mint a magyar, mégis vannak hasonló válságtünetek. A kormán
A fehérje körül az elmúlt években szinte külön iparág épült fel: fehérjeszeletek, proteinpudingok, „high protein” címkék mindenhol. Emiatt sokan automatikusan fehérjedúsn
4–1-es győzelemmel kezdte a hazai világbajnokságot az amerikai csapat.
