Több megyében is zivatarokra figyelmeztetnek, az Alpokalján még havazhat is
13 kapcsolódó hír
Mutatjuk az időjárás-előrejelzés részleteit.
Eső, hó, zápor, zivatar mind lehet egy napon belül.
Vasárnapra viszont visszatér majd a kora nyárias idő.
Hiba várjuk a tavaszt, egyelőre nem sok jót tartogat az időjárás kedden: erős szél, eső, jégeső és helyenként akár havazás is lehet.
Zivatar veszély miatt négy déli, jelentősebb eső miatt három nyugati vármegyére adtak ki figyelmeztetést. Kedd délutántól délnyugaton, délen zivatarok előfordulhatnak, am
Ma sem számíthatunk túl sok napsütésre, és az Alpokalja bizonyos területein akár havazhat is.
Néhány napot még várnunk kell a jó időre: addig azonban semmiképp ne maradjon otthon a kabát, esernyő és a meleg pulcsi.
Erre a hírre még a madarak is felkapják a fejüket.
Ma késő délutántól, estétől a nyugat, délnyugat felől érkező ciklon egyre kiterjedtebb csapadékrendszeréből szerda éjfélig országszerte várható eső, több helyen tartós es
Egy nyugat, délnyugat felől érkező ciklon egyre kiterjedtebb csapadékrendszeréből szerda éjfélig országszerte várható eső, több helyen tartós eső – írja a HungaroMet. Azt